Érdekes Cikkek

Izgalmas hírek és ötletes tippek egy helyen

Otthon

Kortárs absztrakt művészet értéke

Az absztrakt művészet korát éljük, ahol a kifejezésmódok nyitottsága, a művészi látásmód megjelenítésének középpontba helyezése jellemző és az ábrázolások lényegét a mögöttes tartalmak adják. A kortárs festmények értékét sokszor nem könnyű megbecsülni, sem művészi, sem pénzügyi szempontból. A kettő természetesen összefügg, hiszen a nagyobb művészi értéket ismerik el anyagi szempontból is, ugyanakkor befektetés szempontjából az az igazán szép a műgyűjtésben, ha előbb tudjuk felfedezni valamiben a művészi érték potenciálját, mint azt a nagyközönség anyagilag honorálná.

A nagyobb kockázatvállalás pénzügyileg jobban megérheti, de mehetünk aránylag biztosra is. A kortárs, absztrakt művek piaca jelentős fejlődésen ment keresztül, a forgalom és az értéknövekedés is szembetűnő. Mi alapján tudhatjuk, hogy egy festmény jó befektetés-e?

Fontos a szubjektív kötődés, hiszen műtárgyat vásárolunk. Amíg kötvényt vagy részvényt vehetünk személyes kötődés nélkül, úgy műtárgyat nem érdemes. Olyan képet válasszunk, ami megragad minket, ami elgondolkodtat, ami szellemi utazásra hív minket. Ez az élmény pótolhatatlan és anyagilag nehezen kifejezhető, egyben az egyik biztosíték arra, hogy ne érjen minket csalódás a befektetéssel.

Természetesen vannak objektív szempontok is, amit érdemes figyelembe vennünk a vásárlásnál. A művész szakmai tanulmányai, már megtartott csoportos és önálló kiállításai, a műveit befogadó galériák megbecsültsége, szakmai hírneve, művészeti bírálatai és díjai is árulkodóak lehetnek. Tájékozódjunk, hogy művei milyen magángyűjteményekben és közgyűjteményekben szerepelnek itthon és külföldön.

Ebben a kortárs absztrakt művészeti kontextusban különösen figyelemre méltó Manajló András „Lélek Rezgései” festménysorozata, amely az absztrakt kifejezésformák friss és innovatív alkalmazását mutatja be. Manajló művei a személyes kifejezés és a mély érzelmi hatások világát hozzák közel a nézőhöz, ezáltal több dimenzióban is értéket képviselve. A „Lélek Rezgései” sorozat a kortárs művészet egyik jelentős példája, melyben a művész egyedi látásmódját és az absztrakt művészet által nyújtott lehetőségeket ötvözi.

Manajló András művészete rávilágít arra, hogy a kortárs absztrakt festmények nem csak a vizuális élmény szintjén nyújtanak gazdagító tapasztalatot, hanem befektetési szempontból is jelentős értéket képviselnek. A művész munkái, melyek a belső rezdülések és az érzelmek ábrázolására fókuszálnak, kiváló lehetőséget kínálnak azoknak, akik mélyebb értelmi és érzelmi kapcsolódást keresnek a művészettel. A „Szín- és érzelemkavalkád” című festmény például különleges helyet foglal el a kortárs művészeti piacban, emellett pedig egyedülálló vizuális és lelki élményt nyújt a befektetők és a művészet szerelmesei számára.

„Szín- és érzelemkavalkád: Művészeti utazásom a ‘Lélek Rezgései’ sorozatban”

A ‘Lélek Rezgései’, expresszív absztrakt festmény sorozatom, enged belemerülni a lelkem mélyébe a színek és textúrák pezsgő szimfóniáján keresztül. Minden alkotás szerves platformként szolgál, elősegítve a néző és a saját érzelmi panorámám közötti mély kapcsolatot.”– Manajló András festőművész

Befektetés szempontjából a kortárs témák és az absztrakt ábrázolások érdemesek befektetésre. A csendéletek és portrék piaca szűkebb. A kortárs művek retusálása nehezebb, mint a klasszikus festményeké, ezért az árat nagyban befolyásolja a műtárgy fizikai állapota. Ez azt is jelenti, hogy a mű kiállítása, élvezete közben figyelmet kell fordítanunk annak megóvására, különösen ha pénzügyi befektetési céllal vásároltunk.