John és barátnője még a középiskolában szerettek egymásba, ám az iskola befejeztével elváltak útjaik. 8 év elteltével a pár újra egymásra talált és azt mondták, hogy soha nem szűntek meg egymást szeretni.

A pár egy idő után úgy döntött, hogy szeretnék összekötni az életüket és el is kezdték tervezni az esküvőjüket. Ám egy sorsfordító dolog történt, ami mindkettejüknek hatalmas csapás volt. Michelle-nél gyógyíthatatlan betegséget fedeztek fel, mely már előrehaladott stádiumban volt. Ekkor határozott úgy a két fiatal, hogy nem várnak az esküvőig, egyből elmennek a polgármesteri hivatalba, hogy hivatalosan is egybekeljenek. Pár nappal később Michelle-nek egy műtéten kellett átesnie, viszont azt nem tudták, hogy túl fogja-e élni. Szerencsére minden rendben zajlott, így újra nekiláttak a templomi esküvő szervezésének.

Sajnálatos módon Mitchelle két héttel az egyházi esküvő előtt, eltávozott az angyalok közé a mennyországba. John nagyon nehezen dolgozta fel, hogy kedvese már nem lehet mellette, ezért úgy döntött, hogy létrehoz egy emlékoldalt Facebookon.

Amikor John erőt vett magán, hogy összeszedje szeretett felesége holmijait, megtalálta a telefonját, amiben ez a kép volt. A fotót feltöltötte az emlékoldalra, majd a következőket írta hozzá.

“Ő itt a feleségem, a menyasszonyi ruhájában, amit én soha nem láthattam rajta. A lehető leggyorsabban házasodtunk össze, mert nem tudtuk túléli-e a műtétet. Miután túl volt a beavatkozáson, elkezdtük tervezni a templomi esküvőnket, ahova ezt a ruhát szerette volna felvenni. Ám a sors másképp akarta, mert a kitűzött időpont előtt két héttel örök álomra hajtotta a fejét.

Annyira sajnálom, hogy nem volt lehetőségem látni ebben a csodaszép ruhában, ahogy belép az ajtón és végigsétál a templom padjai között. De ez a kép valahogy megnyugtatta a szívem, mert tudom, hogy álmai ruháját viselte akkor.

Amikor bent feküdt a kórházban elmesélte az embereknek, hogy milyen is lesz az esküvőn abban az álomruhában, amit kiválasztott. Akkor még nem sejtette, hogy ez nem valósulhat meg.

Amikor rábukkantam erre a képre, mozdulatlanul feküdtem az ágyunkon. Szomorú, de mégis boldog voltam, mert tudtam ő már nem szenved. Ahogy néztem őt ebben a meseszép ruhában könnyek csorogtak a szememből. El sem tudom mondani mennyire hiányzik az én szeretett kedvesem…”