A hulladékszennyezés által okozott probléma, már évtizedek óta nagy gondot okoz. Már többen próbálták megoldani a helyzetet, például volt, aki műanyag flakonokból épített úszó szigetet, de akadtak olyanok is, akik útépítéshez használták fel a több tonna szemetet. Mivel ezen hulladékoknak csupán 9%-át lehet újrahasznosítani ezért ki kell valamit találni, hogy eltüntessék a bolygóról ezt a rengeteg műanyagot. Sharon Barak egy izraeli származású vegyészmérnök feltalált egy új módszert, amivel a hulladék nem évtizedek, évszázadok alatt tűnik el, hanem néhány perc alatt.

Sharon Barak otthagyta egykori munkahelyét, hogy segítsen a világnak a hulladékszennyezés elleni küzdelemben.

Mivel mindannyian műanyagból készült termékeket használunk a mindennapjaink során, ezért szinte elképzelhetetlen nélkülük az élet. Sajnálatos módon a legtöbb ilyen tárgy egyáltalán nem környezetbarát és ha valaki eldobja a természetben, akkor évtizedek, évszázadok kellenek ahhoz, hogy lebomoljanak. Ez idő alatt pedig nagy veszélyt jelent, mind az állatok, mind az emberek számára.

Egyes szakértők elmondása szerint a műanyag poharak lebomlási ideje körülbelül 50 évet vesz igénybe, a szívószálaknak 200 év szükséges, a flakonoknak pedig 450 évre van szüksége ahhoz, hogy lebomoljon. Sharon azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan termékeket készítsen, mely képes vízben oldódni. Szerencsére sikerrel járt.

Sharon létrehozott egy olyan műanyagot, mely perceken belül lebomlik a vízben.

Csapatával rengeteg időt töltöttek azzal, hogy megtalálják a megfelelő képletet. Erőfeszítésük nem volt hiábavaló. Sharon feltalált egy 100%-ban környezetbarát műanyagot, ami könnyen feloldódik a vízben és a természet szerves részévé válik.

Amennyiben egy ilyen anyagból készítenek szatyrot, vagy bármilyen másik tárgyat és az belekerül a tengerbe vagy az óceánba, akkor néhány percen belül eggyé válik a vízzel. Ez pedig egyáltalán nem jelent veszélyt a tenger élővilága számára.

A legérdekesebb, hogy ez az újdonság nem igényel különösebb erőfeszítést az újrahasznosításban, mert csak bele kell dobni a lefolyóba és az feloldóik a víz hatására. A kutatócsoport szerint pedig ennek az előállítása sem egy bonyolult feladat.

Sharon és csapata elérte azt, amit eddig senki másnak nem sikerült. Ezzel egy tisztább és biztonságosabb jövőt adhatnak az embereknek és az állatoknak.

A vegyészmérnök óriási lehetőséget lát ebben az eljárásban. El szeretné érni, hogy az élelmiszeriparban használt csomagolóanyagok, üvegek, és egyéb műanyag termékek gyártása ebből az anyagból készüljenek. A csapat kő keményen dolgozik, hogy bemutassák ezt az innovatív módszert az egész világnak.

Te mit gondolsz, valóban biztonságosabb lesz ezáltal a jövőnk?

Hirdetés