Cikkünk főszereplőjét, a dán származású Sarah Marie Clarke-ot, elképesztő szemöldökkel áldotta meg az ég. A 18 éves fiatal lány rendszeresen szedte a szálakat, hogy egy teljesen átlagos megjelenése legyen. Nos 2019 tavaszán azonban megelégelte a folyamatos szedegetést, és úgy döntött, hogy megmutatja igazi valóját.

A Daily Mail információi szerint a fiatal középiskolás lány, egy Isntagramos smink videó hatására döntött úgy, hogy végleg hátat fordít szemöldökszedésnek. Sokáig nagyon szégyellte dús és sötét szemöldökét, ám miután visszanövesztette olyanra, amilyennek isten megteremtette egyre több és több fotón kezdte felvállalni.

Ezzel próbálta társait arra ösztönözni, hogy fogadják el végre magukat olyannak, amilyennek az élet megteremtette őket.

“Rengetegen megdicsérték a szemöldökömet, ám akadtak olyanok is, akik sértegettek és lenéztek, mert ezt teszem magammal. Viszont engem nem érdekel, hogy mit mondanak rólam mások, mert így találtam rá önmagamra, sőt ennek hála jó munkához is jutottam.” – mondta Sarah egy brit magazinnak. Elmondása szerint több férfi is megkörnyékezte, sőt volt olyan, aki mindent megtett volna azért, hogy randizni menjen vele.

Elhoztunk még pár képet Sarah Marieről.

Sarah Mariet nemcsak vastag szemöldökkel áldotta meg az élet, hanem szeplős arccal is.

Ti mit gondoltok róla? Bevállalnátok?

Nektek, hogy tetszik a lány összenőtt szemöldöke? Ti elfogadjátok magatokat olyannak, amilyenek vagytok vagy nem?