Tragédiába fulladt egy kínai család közös étkezése, ugyanis egy tésztaétel fogyasztása miatt kilencen vesztették életüket.

A család egy éven át fagyasztóban tartotta a Suantangzi elnevezésű autentikus fogáshoz tartozó tésztát, ami ennyi idő alatt bongkreksavval szennyeződött be. A borzalmas tragédia október 5-én következett be, amikor egy család kilenc tagja evett a tésztából és súlyos ételmérgezést kapott.

A család hét tagja öt nappal később elhunyt, majd egy hét múlva még egy áldozatot követelt az étel, két hét múlva pedig a család kilencedik tagjának halálhírét közölték az orvosok.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy bár három gyermek is jelen volt a közös étkezésen, ők nem ettek a tésztából, mivel nem ízlett nekik.

A bongkreksavról azt kell tudni, hogy végzetes mérgezést okoz és már néhány órával az étel elfogyasztása után tünetek tapasztalhatók. A méreg megtámadja a gyomrot, ami nagy fájdalmat okoz, de jelentkezik még legyengülés, izzadás, súlyosabb esetben pedig pár óra múlva kómába is eshet az ételt elfogyasztó személy. Ami a legfontosabb ismérve ennek a mérgezésnek, hogy mindössze huszonnégy órán belül halálhoz vezethet.

Egy élelmiszerbiztonsági szakértő elmondta, hogy a bongkreksav a vesékben, a májban, a szívben és az agyban is hatalmas károkat okoz. A legrosszabb pedig az, hogy a fejlett orvostudomány ellenére sincs hatásos gyógyszer vagy injekció a mérgezés ellen. Ez azt jelenti, hogyha valaki megfertőződik, akkor 40-100 százalék esély van arra, hogy az illető nem éli túl a betegséget. Továbbá azt is fontos tudni, hogy ezt a halálos méreganyagot a forralás sem semmisíti meg.

A bongkreksav az erjesztett kókuszdióban termelődik, így a hagyományos indonéz konyhából kitiltották a halálozási arány növekedése miatt. Csak 1951 és 1975 között 288 mérgezést regisztráltak évente és 34 halálos áldozata volt a méregnek.