Mindenki tisztában van azzal, hogy hazánkban a mobilozásért bírságot szabhatnak ki, viszont szomszédos országunkban akár 30 napra is elvehetik annak a jogosítványát, akit tetten érnek azért, mert kézben tartotta a telefonját.

Még az év elején terjesztették elő ezt a javaslatot Romániában, ahol azt a célt tűzték ki, hogy szigorítják a vezetési szabályokat, hogy megelőzzék a közúti baleseteket. De nemcsak amiatt vonhatják be egy hónapra a vezetői engedélyt, ha mobilt tartanak a kezükben a sofőrök, hanem azért is, ha bármilyen kép, videó, szöveg rögzítőeszközt tartanak, például tabletet.

Romániában nem egyszer fordult elő, hogy Facebookozás, Instagramozás, élő bejelentkezés, vagy csak egyszerű SMS olvasás miatt történt tragikus autóbaleset. Példának okáért egy román munkásokat szállító kisbusz balesetet szenvedett a Kolozsvár melletti autópályán, amikor egy kamiont elkezdett előzni, majd hirtelen szalagkorlátnak ütközött és felborult. Az esetet maga a sofőr fel is vette videóra.

A másik ilyen eset tavaly májusban történt, Ceglédbercelnél, amikor egy román mezőgazdasági munkásokat szállító kisbusz frontálisan karambolozott egy homokot szállító kamionnal. A kisbuszban összese kilenc ember utazott és mindegyik életét vesztette az ütközés után. Ezt az esetet a sofőr szintén telefonjával rögzítette. Egyébként a sofőrnek nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű húzása, ugyanis jó pár évvel ezelőtt Mikefalván nekiment egy szabályosan közlekedő személygépjárműnek, amiben két hölgy utazott. Az egyik hölgy súlyosan megsebesült, míg a másik kómába esett.

Pontosan az ilyen tragikus esetek miatt döntött úgy a román kormány, hogy komoly szankciókkal kell fellépnie az efféle esetek ellen. A törvényjavaslatban az is szerepel, hogy a figyelmetlen és vétkes sofőrre 9-20 büntetőpontnak megfelelő bírságot rójanak ki.

Viszont ez nemcsak a autósokra, hanem a kerékpárosokra is vonatkozik, hiszen azzal is lehet súlyos balesetet okozni. Igaz a kerékpárral közlekedőknek nem a jogosítványát veszik el, hanem pénzbüntetést szabnak ki rájuk.

A Hivatalos Közlönyben való megjelenése után 60 nappal lép érvénybe a módosítás. A hatóságok ezen időszak alatt tájékoztató kampányokat szerveznek.

Többen úgy vélik, hogy nemcsak a mobilozásért kellene büntetni, hanem az evésért és ivásért is, hiszen azok ugyanúgy tudják akadályozni és korlátozni a sofőr figyelmét, mint a telefonozás. Még 2012-ben végeztek egy tanulmányt, melyből az derült ki, hogy 44%-kal romlik annak a sofőrnek a reakcióideje, aki eszik vezetés közben. Az italt fogyasztók fékezési reakciója 22%-kal sávtartási képességük pedig 18%-kal romlott. Pontosan ezen adatok miatt kellene ezt is leszabályozni, hogy minimálisra tudják csökkenteni a balesetek kialakulásának kockázatát.

Ti mit gondoltok erről? Magyarországon is be kellene vezetni ezt?