Tartja a mondás, hogy “Csak az tud hibázni, aki dolgozik”. Mivel emberek vagyunk így elkerülhetetlen, hogy néhanapján vétünk egy-két hibát, amit már csak utólag veszünk észre. Ha olyan helyen dolgozunk, ahol még ki lehet javítani ezt a kis bökkenőt, akkor nyert ügyünk van, ám vannak munkahelyek, ahol már nem lehet orvosolni a hibát. Ilyen például a kereskedelem, az építőipar, a ruhaipar…stb. Persze ez csak néhány a sok közül. Ha az elvétett tárgyak kikerülnek a boltok polcaira, vagy a rossz kivitelezésű épületen már csak az utolsó simításoknál veszik észre a problémát, akkor gáz van. Nyilván van az emberekben egyfajta lustaság, ami sokat tud nyomni a latban, de úgy gondoljuk a legtöbben megbánják, hogy nem figyeltek oda kellőképp a munkájukra. Mai posztunkban olyan képeket hoztunk el nektek, amin tökéletesen látszik, hogy mit is rontottak el a munkavállalók.

1, Akárhogy is nézzük, ezt még a vak is kiszúrta volna, hogy nem jó.

2, Mikor megkérnek, hogy csináld meg az irodában a kábelezést, és lehetőleg úgy, hogy ne látszódjanak és ne legyen balesetveszélyes…. hááááát….

3, Mikor egy műszaki hiba során téged küldene le, hogy orvosold a problémát, de már semmit sem tehetsz.

4, Huston, itt valami kimaradt…

5, Mikor arra kérnek, hogy jól zárd be a kaput, de csak ennyire futja a tudásodból.

6, Oké, hogy közelebb van a törölközőtartó, de így minden csupa víz lesz a fürdőszobában.

7, Két dologra tudunk gondolni. Lusta volt kijavítani, vagy hiányos a tudása.

8, Mikor nincs kedved újra kábelezni mindent ezért drasztikus megoldáshoz folyamodsz.

9, Mikor péntek délután ez az utolsó busz, amin meg kell csinálnod a megállásjelző gombot.

10, Egy kicsit elmérte magát a szaki. Lehetséges, hogy rossz volt a tervrajz?

11, Úgy tűnik olyan gyorsan akart végezni a festéssel, hogy még ez az orbitálisan nagy pók sem zavarta meg.

12, Reméljük senki sem fogja a matricán lévő utasításokat követni.

13, Na ez az, ami nem profikhoz méltó megoldás.

14, Főnök, végre kész a parkoló festése. Megnézed?

15, Akárki is volt, gondoskodott arról, hogy az emberek ne időzzenek túl sokat a padon.

16, Úgy látszik a szakember túl sokszor látta a Harry Potter filmeket.

17, Innen biztos jó lehet nézni a meccset… ja nem.

18, Főnök végre feltettem az új biztonsági kamerákat. Most már minden helyiséget tökéletesen látunk.

19, Innen nyerd meg a meccset, ha tudod.

20, Ez a sorompó bizony senkit sem fog megakadályozni a tovább hajtásban.

21, Kellemetlen élményben lesz része annak a biciklisnek, aki ezen az úton közlekedik.

22, Úgy látszik valaki nem szereti, ha a gyerekek hangoskodnak a játszótéren.

23, Főnök, megiszom ezt a felest, és megcsinálom az utolsó ablakot.

Ti hányszor hibáztok a munkahelyen?