Az emberek nem lehetnek minden egyes nap szerencsések, ezért előfordul, hogy egy-egy nap becsúszik, amikor a legszerencsétlenebbnek érzik magukat. Ilyenkor természetesen arra várnak, hogy a lehető leggyorsabban érjen véget a nap. Biztos előfordult már veletek is, hogy leejtettétek a kedvenc bögréteket, poharatokat, vázátokat, vagy beleesett a kulcsotok a lefolyóba esetleg ennél durvább dolgok történtek, mondjuk kidől a zuhanykabinotok ajtaja és ripityára tört. A mai cikkünkben is ilyen pórul járt emberek képeit hoztuk el.

1, “A nővérem megkérte a műkörmösét, hogy készítsen neki egy a bal képhez hasonló körmöt. Úgy tűnik valami nagyon félresiklott a kivitelezés során.”

2, “Még mindig nem értem hogyan, de evés közben valahogy sikerült kiakasztanom az állkapcsomat.”

3, És nem is olyan régen Velencében ilyen helyzetek uralkodtak.

4, “A repülőn a mögöttem ülő utas levette a cipőjét és a büdös lábát a karfámra tette. Körülbelül 10 percig tudtam elviselni, mind a látványt, mind a szagot.”

5, “A barátom addig-addig dobálta a kulcsait, míg azok a plafonba nem fúródtak.”

6, Ennek a kutyusnak a gazdija rendes sampon helyett hamvasítót tett a kutyájára, ami miatt bekékült az egész bundája.

7, Amikor mondod a burkolónak, hogy csúszásgátló járólapot szeretnél…

8, Úgy tűnik, hogy a házunk festése a mai napon elmarad.

9, “Egy hónapon keresztül dolgoztam azon, hogy LEGO-ból meg tudjam építeni a Titanic teljes mását. Erre a mai nap folyamán véletlenül leejtettem.”

10, Hogy veszítheti el valaki egy ilyen helyen a fogsorát?

11, “A mai napon egy pók bemászott az 55 hüvelykes síkképernyős TV-be és meghalt.”

12, Ez egy nagyon jó tanulópénz volt mindkét sofőr számára. Az egyiknek az, hogy jobban le kell rögzíteni az árut a másiknak pedig, hogy nem kell ennyire belemenni senki hátsójába.

13, “Szuperül éreztem magam a zuhany alatt, amikor hirtelen fogta magát az ajtaja és kidőlt. Most nem tudok kiszállni, mert minden tiszta üvegszilánk.”

14, “Vettem egy cipőt, de csak egy hónap után vettem észre, hogy különböző színűk van.”

15, Amikor csak egyetlen csíkot kellett volna felfesteni, ehelyett pedig:

16, A kutyám szétcincált egy 100 dollárost pont akkor mikor mentem volna befizetni a számlákat. Kötve hiszem, hogy így elfogadja a bank a pénzt.

17, “A barátom, aki autószerelőként dolgozik az egyik helyi műhelyben. Úgy érzem ez nem az ő napja volt.”

Ti jártatok már így?

Hirdetés