Házi kedvenceinket mindennél jobban imádjuk. Ők az egyik legnagyobb örömforrásunk. Amellett, hogy viccesek, vannak meglehetősen furcsa szokásaik és néha csakis a csínytevésen jár az eszük, nagyon okosak is. Szinte bármire megtaníthatók, olyanok, mint egy kis szivacs, ami csakúgy szívja magába a tudást.

Mint tudjuk, képeznek ki kutyákat mentésre, vakvezetésre vagy éppen a cukorbetegség figyelésére. Ezek az állatok sokkal intelligensebbek, mint az valójában hinnénk. Posztunk történetei pedig, ezt kiválóan bizonyítják is.

“Van egy ázsiai juhászkutyám. Még kölyök volt, amikor lerántott egy gyereket a szánkóról, mert az út túloldalán jött egy biciklis. A szánkó neki ütközött, de a gyermek szerencsére már nem volt rajta. Az anyja észre sem vette a történteket, így a körülötte lévő emberek mondták el neki, hogy mi történt. A kutyám nem tudta, miért puszilgatják és ölelgetik őt idegen emberek.”

“A macskám annyira okos. Karácsonykor látta, hogy ajándékot adunk egymásnak, így kirohant, majd nem egészen fél óra múlva egy döglött madárral tért vissza, amit az ajándékok közé rakott le. Ez volt az ő meglepetése.”

“Körülbelül négy éves lehettem, amikor anyám, én és a kutyánk elmentünk sétálni. Anya bement a boltba és azt mondta a kutyámnak, hogy vigyázzon rám. Pár perccel később meghallotta, hogy sírok, így kirohant, majd megkérdezte, mi a baj. Mondtam neki, hogy bepisiltem. Ő megkérdeztem, miért nem mentem el a bokorban. A válaszom az volt, hogy a kutyánk nem engedett, mert ő azt mondta neki.

“A macskám ásított, én betettem az ujjamat a szájába. Nem tudta, mi történt, ugyan becsukta a száját, de nem harapott meg. Később, amikor a mellkasomon feküdt, én is ásítottam egyet, mire ő a mancsát rakta a számba.”

“Van egy hatéves pitbullom, aki soha nem ugat, talán macskának hiszi magát. A városunkban új törvényt hoztak, miszerint a kutyákat csakis szájkosárral lehet sétáltatni. Ő annyira megsértődött emiatt, hogy séta után nem nézett rám és nem is evett. A tesóm vett neki egy lila, virágmintás szájkosarat, amit imád. Séta közben csóválja a farkát, játszik és eszik is. Ja, azt nem mondtam, hogy a kutyám lány. Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz.”

“Késő este metróval mentem haza. Ott egy férfi kezéből kiugrott a macskája. A pasi megkért mindenkit, hogy maradjon csendben, mert meg akarja találni a cicát. Körülbelül száz ember utazott a metrón, de mindenki néma csöndben volt. A rémült macska azonnal visszaszaladt gazdijához.”

“Apám horgászni ment a haverjával és a kutyával a folyóhoz. Apu feküdt le a sátorban először, de reggel amikor felébredt, senki nem volt mellette. Amikor kiment a sátorból látta, hogy a kutyánk és a barátja a tűz mellett alszanak. Annyira okos és a hűséges a mi ebünk, hogy senkit nem engedett be apu mellé a sátorba.”

“A macskám tudja, hogy egy nejlonzacskóba szedem ki az alom tartalmát, így, ha már ideje kitakarítanom azt, hoz nekem egy zacskót.”

“A szobatársam kutyája nem szeretett játszani, de éppen vigyáztunk egy kutyusra, aki igen. Egyik nap elfoglalta a szobatársam kutyájának helyét, így az ugatni kezdett és játszani hívta az idegen kutyust. Ő leszállt a kanapéról, a másik pedig, azonnal visszavette tőle a helyét.”

“Van egy border collie kutyánk, aki ha be akar jönni a házba, megnyomja a csengőt, pedig erre senki nem tanította. Valószínűleg a barátomtól tanulhatta el, aki mindig csenget, ha átjön hozzánk.”

“Anyukám egy éjszakai műszakból tért haza, de a telefonját a munkahelyén felejtette. Szólt a macskánknak, hogy hét órakor ébressze fel őt, különben hatalmas bajban lesz. A macskánk harapdálni kezdte anyámat, majd nyalogatta arcát. Amikor anyám felébredt erre, hét óra múlt öt perccel.”

“Cukorbeteg vagyok és éjjel rosszul lettem. A kutyám azonnal hozta a gyógyszeremet. Sajnos már nincs köztünk, de azóta is minden alkalommal könnyezem, amikor beadom magamnak a gyógyszert.”

“Az ismerősöm macskája egyik napról a másikra kerülte a férjét, majd az ágyban végezte el a dolgát, éppen a férj helyén. A feleség nem tudta, mi lehet a baj, míg egy nap rájött, hogy a férfi hűtlen volt hozzá. A macska tudta és le akarta őt leplezni.”

“A nagyszüleimnek volt a kutyájuk, akit Kuchumnak neveztek. Kis termetű volt és egy igazi tolvaj. A nehéz időkben ételre sem futotta a családnak, így a kutya mindennap vitt haza valamit. Hol kenyeret, hol halat vagy konzervet. Egy nap fél pár tornacipővel állított be, mire a nagyapám mondta neki, hogy kellene a párja is. Két nappal később megkapta azt is.”