A statisztikák szerint, 90%-os pontossággal megállapítható valaki testbeszéde alapján, hogy az illető hazudik-e vagy sem. Így nem árt tudnunk, hogy mik azok az elsődleges jelek, amik elárulják azokat, akik éppen füllentenek nekünk.
Ehhez a képességhez nem kell FBI ügynököknek lennünk, csupán a másik fél mimikáját, testének helyzetét és hangját kell megfigyelnünk, hogy rájöjjünk, éppen igazat mond-e vagy sem.

Allan Pease, Lillian Glass és más híres pszichológusok munkáira alapozva létrejött egy lista, amin a hazudósok 10 legárulkodóbb mozdulatát, cselekedetét gyűjtötték csokorba.

1. Nyalják és harapják az ajkukat, berekednek.

Azok, akik hazudnak nehezen beszélnek, mert a szájuk nagyon száraz lesz, ezért folyton ingerlik, nedvesítik azt. Ennek egyszerű magyarázata van: a szervezet csökkenti a nyál termelését, a nyálkahártya kiszárad.

2. Felhúzva tartják a vállukat, megemelik az állukat.

Ha egy személy felhúzva tartja a vállát, amikor valamit mond, akkor ez azt jelezheti, hogy bizonytalanul érzi magát mondandója közben. Ugyanez vonatkozik az álla magasabban tartására: a személy igyekszik úgy megfogalmazni a szavait, mintha igazat mondana.

3. Túlzott szemkontaktus

Sokan azt gondolják, hogy a hazugok sokáig nem tudják tartani a szemkontaktust. Pedig ennek pont az ellentéte jellemzi őket.
Ha valaki hazudik, és azt akarja, hogy higgy neki, megpróbál hosszasan és mélyen a szemedbe nézni, hogy ezzel is megbízhatóbbnak tűnjön.

4. Váratlan agresszió, mutogatás, vádaskodás

A mutogatás és eltúlzott gesztusok a legjellemzőbb figyelmeztető jelek közé tartoznak. Ha valaki így reagál, az arra játszik, hogy haragját, felháborodását a másik fél meggyőzésére fordítsa, ezáltal ártatlannak tűnjön.

5. Igazgatják a gallérjukat/nyakláncukat ; a nyakuknál ‘matatnak’

A nyak a testünk egyik legkiszolgáltatottabb része. Ha veszélyben vagyunk, igazgatjuk a gallérunkat (főleg ha túl szoros), hogy levegőt kapjunk; a nők pedig gyakran a nyakláncukkal vagy annak medáljával babrálnak.
Ez a gesztus azt mutatja, hogy egy személy nagyon kényelmetlenül érzi magát, szabadulni akar az adott szituációból.

6. A ‘sérülékeny’ testrészeket takarása

Mellkas, has, és medence környéki rész – ezek azok a helyek, amelyeket az emberek megpróbálnak ‘védeni’, amikor aggódnak. Ezen cselekedeteknek fiziológiai magyarázata van: az autonóm idegrendszer jelet küld a hasi izmoknak, amelyek ennek következtében apró összehúzódásokkal, olykor görcsökkel reagálnak erre.
Ezért van az, hogy sokan kulcsolják hasuk előtt a kezüket, helyezik tenyerüket a mellkasukra…stb.

7. Támaszkodnak/falnak dőlnek beszéd közben

Amikor valaki hazudik, nagyon sérülékenynek érzi magát és akarva akaratlanul is stabilitást keres környezetében. A hazugok a falakhoz simulnak beszéd közben, vagy asztalokon, székeken támaszkodnak, miközben éppen azon mesterkednek, hogy átverjenek minket.
Ez a fajta viselkedés nagyon természetes. Még gyermekkorunkban belénk rögzül, hogy a veszélyes helyzet elkerülése érdekében biztonságos/stabil pontot kell keresnünk.

8. Igazgatják külsejüket

Ez a viselkedés általában a nőknél fordul elő, amikor kényelmetlenül érzik magukat egy szituációban. A hajukkal játszanak, vagy „kijavítják” a sminket a szemük körül, elsietnek újrapúderezni…stb. Ez lehetővé teszi számukra, hogy biztonságban érezzék magukat, a tevékenykedés ideje alatt felkészüljenek a cselekmény továbbhaladására, és magabiztosabbak legyenek a kis hazugság(ok)ban, amiket még mondani fognak.

9. Kicsit elfordulnak tőled.

Amikor egy emberrel beszélünk, normál esetben testünk egymással szemben helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy nyitottak vagyunk a beszélgetésre. Azonban, ha valaki elfordul tőled/kifordul kissé pozíciójából az azt jelenti, hogy rejtőzködni akar előtted.

Bónusz: Mit kell tenned, hogy észleld a hazugságot, ha telefonon beszélsz valakivel?

Amikor valaki hazudik, gyakran nem képes végigmondani egy mondatot…
Itt arra gondolunk, hogy a gondolatmenet befejezése előtt bereked, torkát kell köszörülnie -valamivel meg kell szakítania a beszélgetést-.
Ez azért van, mert az emberek aggódnak, amikor hazudniuk kell, nehezebben lélegeznek, így nincs elég levegőjük, hogy szavaikat egyértelműen befejezzék.

A fenti megfigyeléseket alkalmazva most már te is könnyen rájöhetsz, ki-mikor próbál hazudni neked!

Amennyiben hasznosnak találtad cikkünket, oszd meg ismerőseiddel is!

Hirdetés