Szomorú baleset történt 1989. november 17-én a régi Jugoszlávia területén lévő szénbányában. Hatalmas tűz ütött ki melynek következtében 90 ember szénmonoxid mérgezésben életét vesztette. Az incidens után azonnal bezárták a helyet, de most 29 év elteltével újra megnyitották kapuit, hogy az oda látogató turisták képeket és videofelvételeket készíthessenek a hátborzongató helyről. A látogatók között volt egy igazi fotográfus is, akit Kostic Aleksandra-nak hívnak. A lány elképesztően jó képeket készített az elhagyatott területről, amitől még érdekesebb és félelmetesebb lett az egész közeg.

Ma az ő elképesztő képeit gyűjtöttük össze, hogy mindenki láthassa milyen körülmények uralkodnak ezen a helyen, ahol egyszer több száz ember dolgozott.

Ha megnézzük a képeket akkor láthatjuk, hogy több személyes tárgy is évek óta ott porosodik, például papucs, bakancs, csizma, sisak na meg persze a munkások iratai.

De nem csak személyes tárgyak, hanem rengeteg bútor is ottmaradt az irodákban, telis-tele az alkalmazottak irataival és papírjaival.

Aleksandra azt mondta, hogy ez a hely majdnem úgy néz ki, mint az 1986-os Csernobili katasztrófa helyszíne, amit szintén evakuálni és karantén alá kellett vonni.

Aleksandra mindenkinek azt tanácsolja, akit érdekelnek ilyen területek és helyek, hogy legalább egyszer mindenképpen érdemes meglátogatni, mert akarva akaratlanul képesek vagyunk átérezni, hogy milyen élet lehetett akkoriban ott.

A fotós azt mondta, hogy olyan akárcsak Pripjaty szellemvárosa.

“Ez a hely is ugyanolyan szellemváros lett. Vannak, akik azt mondják róla, hogy gyönyörű, mások pedig, hogy hátborzongató.”

“Úgy gondolom, nem lehet elmenni ezek mellett szó nélkül, mert rengeteg mindent foglalnak magukba.”

Sokan nem tudják, de ez volt a leggazdagabb szénbánya egész Szerbiában.

Aki beteszi ide a lábát hihetetlen látványban részesül. Mindenhol por, omladozó falak. De nem csak ez az egyetlen érdekes itt, hanem a légkör.

Az emberek fejvesztve próbáltak menekülni, közben mindent, ami a kezük ügyében volt eldobtak, hogy mihamarabb menekülőre foghassák.

Ezt a darut sem mozgatja már senki, ami elég elszomorító.

Egyes részeken teljes a sötétség, ahova sokan nem is mernek bemerészkedni.

Régen ezeket a fakkokat napi szinten használták az itt dolgozó emberek.

Egyes tárgyakat igencsak megmart az idő vasfoga.

Látszik, hogy a benne lévő bútorok is már alig állnak a lábukon és a falak is elkezdtek penészesedni.

Hirdetés