Drámai esemény történt csütörtökön (október 29-én) a nizzai Notre-Dame bazilikában, amikor egy férfi három embert ölt meg egy késsel. A támadót a rendőrök elfogták, a terrorellenes ügyészség pedig nyomozást indított az ügyben. Nem sokkal később Avignon közelében a rendőrök lelőttek egy másik férfit is, aki a járókelőket fenyegette egy lőfegyverrel. A hatóságok mindkét esetet iszlamista támadásnak vélik, ugyanis a muszlimok Mohamed próféta születésének évfordulóját ünnepelték csütörtökön. A Vatikán is elítéli a merényleteket, a Szentszék pedig közölte, hogy a pápa imádkozik az áldozatokért. Franciaországban ezt követően a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget.

Simone Barreto Silva egy háromgyerekes édesanya, aki brazil származású és hívő keresztény nő. Ő volt az egyik áldozat. A kiérkező mentősök még tudtak beszélni vele és Silva utolsó leheletével még gyermekeinek üzent. Kérte az életéért küzdő mentősöket, hogy mondják meg gyermekeinek, hogy szereti őket.

A nő gyilkosa vélhetően Mohamed prófétáról akart megemlékezni tettével. A 43 éves anya ugyan súlyos sérüléseket szenvedett, de ennek ellenére sikerült neki elmenekülni egy közeli étterembe. Az étterem tulajdonos is muszlim származású volt. Ő, testvére és egyik alkalmazottja a nő segítségére sietett. Silva még elmondta nekik, hogy a templomban egy támadó van és bár a férfiak odasiettek, nem tudtak mit tenni a terroristával. Rendőrt hívtak, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek és ártalmatlanították a gyilkost.

Simonén sajnos már nem lehetett segíteni, a támadást követő másfél órában belehalt a késszúrásokba. Utolsó szavaival és erejével még gyermekeinek hagyott üzenetet: “Mondjátok meg a gyermekeimnek, hogy szeretem őket!” – mondta.

Az áldozat közösségi oldalán látható egy fotó, amin egy kislány és két kisfiú társaságában van. Sajtóértesülések szerint ők a nő gyermekei.

Silva harminc esztendeje élt Franciaországban és szakácsként, majd idősgondozóként kereste kenyerét. A Nizzában évente megrendezett brazíliai kulturális fesztivál szervezésében pedig rendszeresen részt vett.

A támadás után sikerült azonosítani az elkövetőt. Brahim Ausszaui Simone mellett a székesegyház sekrestyésével, az 54 éves, kétgyerekes Vincent Loques-kal is végzett, aki a terrorcselekmény pillanatában éppen az aznapi első szentmisét készítette elő.

Loques október 30-án lett volna ötvenöt éves.

A harmadik áldozat személyazonossága még nem tisztázott, egyelőre csak azt lehet tudni, hogy egy hatvan éves nő az, aki a reggeli misére érkezett a Notre-Dame-ba. A gyilkos brutális módon végzett vele és a fejét is megpróbálta elválasztani a testétől.

A híradások szerint Brahim Ausszaui 21 éves migráns, aki szeptember 20-án Olaszországba érkezett. Az olaszok ellenőrizték őt, de nem találtak róla semmi gyanúsat. A kiszabott két hét karantént a férfi Lampedusában töltötte le, majd egy másik táborba vitték, később pedig elengedték őt.

Október második hetében már Párizsban volt, ahova vonattal jutott el. Csütörtök hajnalban ismét vonatra szállt és Nizzába utazott. Aznap reggel testvére már kapott tőle egy képet, amin a nizzai bazilika volt és az üzenetben az állt, hogy a férfi ott tölti majd a napot. A család sem értette, mit keresett ott a férfi, mivel Nizzában egyetlen ismerősük sincs. Terveiről pedig végképp nem volt fogalmuk. Brahim Ausszaui a fél kilences templomnyitáskor lépett az épületbe és körülbelül fél órát töltött odabent. Elfogását követően a rendőrök két használatlan kést, egy Koránt és két telefont találtak nála.

A férfi reggel kilenc órakor rántotta elő kését. Először a hatvan éves nővel, majd a sekrestyéssel, végül pedig a háromgyermekes édesanyával végzett.

A hatóságok azt gyanítják, hogy a gyilkos azért választotta épp a csütörtököt, mert a szunnita világban erre a napra esett idén Mohamed próféta születésének évfordulója.