Az idei évben az első Szuperhold március 9-re esett, de nemcsak ezen a napon érvényesül, sőt. A jelenség mindenkire hatással lesz ugyan, de bizonyos csillagjegyek különösen érintettek ebben, így megérzik a változást. A Hold a teremtés és a pusztítás metszetében áll, az pedig már csakis rajtad áll, hogy melyik irányba indulsz el.

Szuperholdról akkor beszélünk, ha a Hold a pályáján haladva a legközelebb van a Földhöz. Ugyanakkor egy másik feltételnek is meg kell felelni, mégpedig annak, hogy telihold idején történjen mindez. A szuperhold a teliholdhoz hasonló, a Hold energiája viszont, a közelségnek köszönhetően sokkal nagyobb. Ebben az időszakban a tizenkét csillagjegy szülöttei szorongást tapasztalhatnak. Így rendkívül nagy szükségük lesz az önfegyelemre és a már megszokott rutinra.

A Szuperhold azonban, nemcsak a negatív hatásokról szól, ugyanis meghozza számunkra a hőn áhított tavaszt is. A következő néhány napban az égitest hatása érvényesülni fog, négy csillagjegyre pedig nagyobb megpróbáltatások várnak, de ez nem jelenti azt, hogy csakis negatív történésekről van szó.

Kos (03. 21. – 04. 20.)

Ebben az időszakban ne is akarj elmenekülni az érzéseid elől, mert semmi esélyed rá. Képtelen leszel elrejteni őket, így ne állítsd be őket jelentéktelennek és ne is tagadd tovább, hogy mit érzel valójában. Az ilyen törekvéseid ugyanis, kudarcra vannak ítélve. Itt az ideje, hogy szembenézz a jóval és a rosszal is, mert különben kísérteni és nyomasztani fognak a jövőben. A Szuperhold lehetőséget kínál arra, hogy megküzdj velük és elfogadd őket. A feladat rendkívül nehéznek tűnhet, de ha megfogadod a tanácsot, akkor csakis nyerhetsz vele.

Ikrek (05. 21-06. 21.)

Mivel az uralkodó bolygód egyelőre még hanyatlik, a Szuperhold jelenti azt, hogy egyes projektjeid nem úgy sülnek el, ahogy azt te szeretnéd. Felmerülhetnek problémák a munkahelyeden vagy a párkapcsolatodban. Frusztrációt érzel, illetve úgy érzed, elbeszéltek egymás mellett. Nyugodtnak kell maradnod és egyszerre csak egy dologra koncentrálnod. Kerüld a felfordulást és a drámát, mert nem jöhetsz ki jól belőle. A figyelmességnek most nagyon fontos szerepe van.

Rák (06. 22-07. 22.)

Mivel az uralkodó bolygód a Hold, a Szuperhold nagy hatással lesz rád. A víz, mint elem mindennapjaid része lesz, ami megfázást vagy könnyeket is jelenhet. Nyugodtan hagyatkozhatsz az érzéseidre, de ne reagáld túl a dolgokat. A heves reakció ugyanis csakis annak köszönhető, hogy egyáltalán nem vagy biztos magadban. Ne támadj, hanem fogadd el, hogy most nem tehetsz semmit. El kell engedned bizonyos dolgokat, amikre nincs ráhatásod vagy amiket nem értesz, így többé nem fognak nyomasztani.

Bika (04. 21-05. 20.)

Eljött az ideje annak, hogy megtanuld, hogy bizonyos helyzetekben hogyan kell viselkedned. Azokban, amikben tiéd az irányítás és természetesen azokban is, amikben nem. Bátornak kell lenned ahhoz, hogy változtass a dolgokon vagy elfogadd azokat úgy, ahogy vannak. A Szuperhold tesztel téged, hogy készen állsz-e az elfogadásra.