Az előző évekhez hasonlóan a tavalyi évben is csökkenő tendenciát mutatott az autólopások száma, de változatlanul a fővárosban és Pest megyében kelt lába a legtöbb gépjárműnek.

Amíg 2007-ben 7584, 2012-ben 6920 jármű ellopásáról számolt be a rendőrség a 2020-as évben ‘csupán’ 540 gépjármű eltulajdonításának ügyében kellett intézkedni a hatóságoknak, ezen belül is mindössze 346 olyan eset volt, ahol személygépjárművet kellett keresniük.

A számok látványos csökkenésének okát nagy valószínűséggel a rendőrség 2014-ben létrehozott, kifejezetten az autólopásokhoz kapcsolódó bűncselekményekre specializálódott új egységeinek bevetésének köszönhetjük, akik évről évre szállítják az eredményeket, 2018-hoz viszonyítva 2020-ban a gépjármű lopások miatt indított bűncselekmények száma ugyanis csaknem megfeleződtek!

A ‘legszivesebben’ eltulajdonított járművek márkára bontott statisztikájában ennek ellenére nincs változás, úgy ahogy 2019-ben, tavalyi is az Fordok számítottak a legkapósabbaknak a a tolvajok körében, második helyen maradtak Opelok és a harmadik helyen sem valamelyik német luxusautómárka szerepel, hanem a ‘mi a autónk’, a Suzuki. (A top 20-as lista lejjebb!)

A helyzet azért érdekes, mert közel sem azt a márkát tulajdonítják el a legtöbb esetben, amelyből a legtöbb fut hazánkban az utakon.
A KSH 2019-es adatbázisát megvizsgálva megtudhatjuk ugyanis, hogy hazánkban Opelből van a legtöbb (~500 ezer), Suzukiból kicsit több mint 430 ezer, VW-ből 370 ezer gurul útjainkon, míg Fordból ‘csupán’ 315 ezer rója a magyar aszfaltot.

Top 20-as lista, márkákra bontva:

1. Ford: 56
2. Opel: 51
3. Suzuki: 40
4. Volkswagen: 29
5. Renault: 23
6. Mercedes: 18
7. Peugeot: 18
8. Fiat: 18
9. BMW: 15
10. Citroën: 13

11. Audi: 11
12. Volvo: 9
13. Toyota: 9
14. Skoda: 8
15. Daewoo: 8
16. Honda: 5
17. SEAT: 4
18. Mitsubishi: 4
19. Mazda: 4
20. Chevrolet: 3

Az elkövetés helyét bemutató lista

1. Budapest: 141
2. Pest megye: 55
3. Bács-Kiskun megye: 17
4. Győr-Moson-Sopron megye: 16
5. Borsod-Abaúj-Zemplén: megye 14
6. Fejér megye: 9
7. Baranya megye: 8
8. Jász-Nagykun-Szolnok megye: 8
9. Vas megye: 8
10. Hajdú-Bihar megye: 6

11. Heves megye: 6
12. Somogy megye: 6
13. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 6
14. Komárom-Esztergom megye: 4
15. Csongrád-Csanád megye: 3
16. Nógrád megye: 3
17. Tolna megye: 2
18. Békés megye: 0
19. Veszprém megye: 0
20. Zala megye: 0
21. Külföld: 8

Amennyiben érdekesnek találtad a cikket, ne felejtsd el megosztani a cikket!