Biztos Te is elgondolkodtál már azon életed során, hogyan is nézhetett ki Európa mielőtt kitört volna a történelem egyik legnagyobb fegyveres konfliktusa, melyet a történelemkönyvek szerint a Lengyelország elleni német támadás indított el 1939. szeptember 1-jén. Ennek ellenére többen is úgy gondolják, hogy ez már 1937. július 7-én kitört, mikor a kínaiak és a japánok másodjára hadakoztak egymással. Ez a hat esztendő rengeteg áldozatot követelt, s jelentős mértékben megváltoztatta Európa megjelenését. Mai posztunkban összegyűjtöttünk néhány képet, melyek megmutatják, hogyan is néztek ki a európai városok akkor és most.

1, Német katonák elfogása a franciaországi Juno partszakaszon röviddel az angliai deportálásuk előtt. A háttérben a “Denise et Roger” villa látható. – 1994, június 6

2, Égő Peterhof palota a német invázió után 1941 szeptemberében.

3, Avenue Foch, Párizs, Franciaország 1940. június 14-én. Ezen a napon foglalta el a német Wehrmacht csapatai Párizst. A képen a német 30. gyaloghadosztály győzelmi felvonulása látható az Foch sugárúton.

4, Cherbourg-Octeville 1944 júniusában. Számos amerikai jármű parkol a Quai de Caligny-n.

5, Place De La Concorde, Párizs, Franciország, 1944. augusztus 29-én. A tömeg ünnepli a szövetséges csapatok érkezését a párizsi felszabadítás győzelmi felvonulása során, ám hirtelen hangos dörrenések zavarják meg a tömeget, akik azonnal fedezékbe húzódnak.

6, A Katschhof-i Aachen városháza déli oldala 1939-1945 között. A városháza Aachen történelmi központjának egyik legfontosabb épülete. Sok évszázad alatt többször átépítették és kibővítették. Az emlékmű legrégebbi része a Nagy Károly idejéből származó Granusturm. 1943. július 14-én a tető és a városháza tornyai kiégtek.

7, Lodz légi felvétele 1942-ben és 2017-ben.

8, Egy német katona Alkmaarban, Hollandiában a Langestraatnál – 1941-ben.

9, 1943 májusában a szövetségesek speciálisan kifejlesztett eszközökkel pusztították el a németországi gátakat 1943. májusában.

10, A helyiek üdvözlik a német katonákat. A háttérben pedig ott a Nagyboldogasszony-székesegyház. A kép 1941-ben készült.

11, Egy régi bunkert ma növényüzletként használnak. A fenti kép 1945-ben, míg az alsó 2018-ban készült.

12, San Lorenzo, Róma 1943. július 19 után.

13, Megsemmisült villamos és házak a Gladbeck-i Rentforterstrasse-ban 1945-ben. A nyeregtetős homlokzattal rendelkező ház a Szent Barbara kórház főbejárata… volt.

14, San Lorenzo az 1943-as bombázás után.

15, Lövészárok Franciaországban, mely 1939 és 1945 között keletkezett.

16, Német tisztek az alkmaari Huize Voorhoutban, Wehrmacht központjában 1942-ben.

17, Kilátás a Caen kastélyból a megsemmisült városra 1944 júniusában.

18, Leningrád ostroma a német robbantások elpusztították az iskola épületét 1941-en.

19 Wehrmacht katonák Schagen városában, Hollandiában 1940-ben.

19, A “Denise et Roger” villa a normandiai partraszállás idején. Bernières-Sur-Mer-t kanadai katonák szabadították fel 1944. június 6-án.

20, Barikád a Pont Neuf-en, a Quai de Conti kereszteződésében, 1944. augusztusában.

Na mit szóltok?