Minden ember legalább egyszer élete során át akarja élni az igaz és elsöprő szerelemet, ám sokan nincsenek vele tisztában, hogy az milyen is. Rengetegen összekeverik a szerelmet a vonzódással, hiszen csak egy hajszál választja el a kettőt. Ám lényeges különbségek vannak a két érzelem között, amiket most illusztrációk formájában be is mutatunk nektek. A ti kapcsolatotokra melyik jellemző inkább?

A szerelem nemcsak a fizikai és kémiai vonzalomról szól, hanem az apró gesztusokról is, amikkel a párunknak segítünk.

Nem kell mindent kiposztolni a Facebookra és az Instagramra, mert a pillanatot teljes mértékben meg kellene élni. Azt hozzá kell tenni, hogy a virágcsokor nagysága nem tükrözi azt, hogy a másik fél mennyire szeret!

A szerelemben az a legszebb, hogy elfogadod a párod olyannak, amilyen. Minden tökéletlenségével, szokásával együtt szereted és nem akarod őt megváltoztatni.

Azok az emberek akik valóban szeretik egymást, nem fognak hosszú órákon át haragudni egymásra, hanem megbeszélik mi volt a probléma forrása. Előfordul, hogy nem is egymásra vagytok mérgesek, csak a körülmények áldozatai vagytok.

Nemcsak akkor kell megdicsérni a kedvesed, mikor tip-top a megjelenése, hanem akkor is, mikor kócosan, egy kis súlyfelesleggel és otthoni ruhában ül a kanapén.

Egy úriember mindig figyel az apró részletekre és arra, amit mondasz neki. Ha szeretnél valamilyen ajándékot nem kell felhívnod rá a figyelmét, mert tökéletesen tisztában van vele.

Ha valaki szeret akkor sem hagy magadra, mikor a legrosszabb állapotodban vagy. Mindent megtesz azért, hogy segítsen mihamarabb felépülni a betegségből.

A szerelmesek nem igazán azzal vannak elfoglalva, hogy a kollégájukról panaszkodjanak, hanem, hogy végre minőségi és értelmes időt töltsenek el együtt.

A párok figyelnek egymásra és nem próbálják meg a saját akaratukat ráerőltetni a másikra. Ha elterveznek valamit, azt megbeszélik egymással, nem pedig bejelentik, hogy ez lesz és kész.

Akik csak vonzódnak egymáshoz, általában csak egy dolgot akarnak. Viszont, aki szerelmes a másikba annak az is fontos, hogy a párja lelke milyen állapotban van.

Akik valóban szeretik egymást a távolság nem lehet elég nyomós érv arra, hogy szakítsanak. Akkor is kitartanak egymás mellett, ha hónapokra vagy évekre kell elválniuk.

Egy baráti összejövetelen nem illik nyalni-falni egymást, ugyanis ez a többi ember számára nagyon zavaró lehet. Nem kell bizonygatni senkinek, hogy szeretitek egymást.

A szerelmes párok egy életen át kitartanak egymás mellett, míg akik csak vonzalmat éreznek a másikkal szemben, sosem fognak bensőséges és meghitt kapcsolatot kialakítani.

Egyetértesz?