Valószínű minden nő ismeri azokat a mondatokat, amikkel egy férfi végérvényesen lezárja a kapcsolatot. Ők nem lelkiznek annyit egy szakításon, mint a hölgyek, egyszerűen annyit vágnak oda, hogy “Másvalakibe vagyok szerelmes, ne haragudj, szia.” Körülbelül ennyivel lerendezik az egészet. Ezután persze a nők azon gondolkoznak, hogy mit ronthattak el, hogy a pasi egy másik lány karjaiba menekült. A legtöbben ilyenkor depresszióba esnek, sőt azt mondják több pasi nem kell az életükbe, mert nem akarnak még egyszer ennyit szenvedni. Annak érdekében, hogy a női nem is hasonlóképpen tudjon szakítani a pasikkal elhoztunk néhány módszert, amit összesen három kategóriába soroltuk időtartamtól függően.

1, Egy éjszakás kaland

Tudod, hogy az együtt töltött éjszaka csodás volt, de nem igazán akarsz komolyabb kapcsolatba bonyolódni az illetővel. Így vethetsz véget ennek az afférnak:

a, Kimérten és őszintén

Ideje felkelned, összepakolnod és elmenned. Amennyiben megkérdezi, hogy elkérheti-e a számod mond neki, hogy szerinted ez nem jó ötlet, ezért nem.

b,  Kockáztatva

Próbáld meg valahogy rávezetni őt arra, hogy neked egy nagyon jó kis kaland volt, de meg sem fordult a fejedben az a lehetőség, hogy ő komolyabbra szeretné ezt fordítani. Ezzel a módszerrel  viszont fennáll a lehetősége annak, hogy még jobban tapadni fog rád.

 

c, Eltűnsz, mint a kámfor

Ha elkéri a telefonszámod add meg, de ne bonyolódj bele a történet folytatásába. Ha mindennap megpróbál valamilyen formában elérni, ne írj és ne hívd vissza.

d, Cselesen

Amennyiben semmilyen módszer nem használt, hogy lekoptasd magadról, akkor hívd el a kedvenc szórakozóhelyére, és a létező összes férfival kezdj el nyíltan flörtölni. Ha találsz egy helyes fiút, szó nélkül hagyd ott, akivel mentél. (Ha fiú testvéred van nyugodtan beavathatod, hogy segítsen ki a helyzetből.)

2, Egy pár hónapig tartó kapcsolat.

A hormontúltengésed miatt pár hónapig lepedő akrobatikáztatok, de úgy érzed már kezd ellaposodni a dolog. Így vess véget a viszonynak:

a, Egyenesen

Próbáld meg első körben távolságot tartani vele szemben, hogy megfigyelhesd milyen érzések uralkodnak benned. Ha nem érzed, hogy hiányzik vagy, hogy szívesen lennél vele, akkor kertelés nélkül mond el neki, mi van a fejedben, mit érzel és mi az, ami már nem jön be ebből a kapcsolatból.

b, Furfangosan

Ha elhív egy romantikus vacsorára, akkor könnyes szemmel mond el neki, hogy megváltoztak vele szemben az érzéseid és semmilyen körülmények között nem akarod őt ezzel bántani, szóval legyen vége.

c, Távolságtartó, viszont tapintatos

Próbáld a tudtára hozni, hogy valami nem jó. Először legyél mindig durcás és távolságtartó, majd elviselhetetlen. Ezzel a módszerrel érd el, hogy ő mondja ki, hogy legyen vége a kettőtök kapcsolatának.

3, Hosszú távú kapcsolat

Elterveztétek, hogy összeházasodtok, gyereket neveltek, kiskutyát vesztek a kicsiknek stb. Ám a szerelem elsöprő tüze egy idő után elkezd csillapodni. Idegesítenek azok a dolgai, amiket eddig szerettél. Ha így érzel így vethetsz véget a kapcsolatnak:

a, Könnyedén

A legjobb, ha a kapcsolatról készítesz egy pro-kontra listát, ahol felvezeted, hogy mely érvek szólnak amellett, hogy együtt maradjatok és melyek, amik ellene. Várd meg a megfelelő pillanatot és mutasd meg neki azt a listát, amit készítettél. Mond el neki, hogy már nem akarsz vele lenni.

b, Körültekintően

Próbáld meg rávezetni arra, hogy már egy ideje valami nem klappol a kapcsolatotokban. Hanyagold a fizikai együttlétet, hagyd elúszni a lakást, majd szépen fokozatosan a te feladataidat is add a párodnak. Bizonyára fel fog tűnni neki, hogy valami nem stimmel, ha rákérdez mondd neki, hogy szükséged van arra, hogy most egy ideig egyedül legyél és gondolkodni tudj kettőtökön. Mondjuk ennél a módszernél nyitva hagyod az újrakezdés lehetőségét.

c, Bízd az egyik barátodra

Ha képtelen vagy megmondani neki, hogy már nem akarsz vele lenni, akkor nyugodtan ültesd bele ezt az információt az egyik közös barátotok fülébe. Hidd el előbb-utóbb a párod megtudja, aki rá fog kérdezni, hogy mi ez az egész. Ebben az esetben mond el neki, hogy tovább szeretnél lépni, mert ez már nem az a kapcsolat, amire vágysz.

Csináltatok már ilyet?

Hirdetés