Szinte nincs olyan év, hogy ne rendeznének a helyi TV csatornák valamilyen tehetségkutató versenyt, ahol az emberek ország világ és élő közönség előtt bemutathatják mire képesek.

Ilyen például az X-faktor, a Voice, a Megasztár, a Sztárban sztár leszek, a Csillag születik és így tovább. Persze nem mehet akárki ilyen versenyre, mivel megvan adva, hogy hány éves kortól lehet jelentkezni. Mivel több gyermek szerette volna megmutatni képességeit, ezért az egyik magyar csatorna gyerekeknek is rendezett ilyet.

Ha hiszitek ha nem rengetegen próbálnak bejutni egy ilyen castingra, de csak egy szigorú rosta után kerülhetnek be a legjobbak közé s ott további megmérettetések várnak rájuk, hogy bekerülhessenek az élő showba. Ezek a típusú műsorok addig tudják lekötni az emberek figyelmét, amíg a válogatók mennek, hiszen olyankor boldog-boldogtalan bepróbálkozik és vicces pillanatokat okoznak.

2007 volt az az év, mikor a Csillag születik című tehetségkutatót megszervezték. Ennek a shownak köszönhetően került be a köztudatba Horváth Tamás, Varga Viktor és Kovácsovics Fruzsina is.

Míg Horváth Tamás karrierje elég szépen ível felfelé, és bizony elég sok mindent letett már az asztalra, addig Varga Viktor és Kovácsovics Fruzsina szinte eltűntek a reflektorfényből. Mikor Fruzsi a műsorban elindult akkor még csak 19 éves leányzó volt, tele életörömmel, pozitív energiával és vidámsággal. Mindig nagyon kedves volt mindenkivel, tisztelettudóan viselkedett a csapattársakkal és a színfalak mögött tevékenykedő emberekkel.

A műsor után elkezdett saját dalain dolgozni, szerződött is egy kiadóval, s a dalokhoz felvették a hozzá illő klipet is. Így született meg Üveggolyó című albuma, melyen olyan dalok szerepeltek, mint a Hazatalálsz, Itt a vége, fuss el végre!, Űrhajós leszek!…stb. Következő két albumát 2009-ben és 2012-ben adta ki. Ezek után viszont sajnos eltűnt a reflektorfényből.

Ez idáig nem is igazán hallottunk róla, de most újra feltűnt a színen. Egyre több dalt vett fel új albumára, melynek címe “Elfeledett mézescsók” lett. Fruzsina egy gyönyörű és ugyanolyan életvidám 31 éves felnőtt nő lett, akiben még mindig ott lapul a gyermeki báj.

Annak ellenére, hogy nem minden pillanatban az ő dalai szólnak a rádióban és nem az ő klipjeit látjuk a TV-ben még mindig járja az országot és gyerekeknek, fiatal felnőtteknek, gyermeklelkű embereknek énekel.

Nyilván, most a koronavírus az, ami meggátolja abban, hogy koncertezni menjen, de amint ennek vége, újra azon lesz, hogy mindenkihez eljuttassa a boldogságot és vidámságot az emberekhez.

Elhoztunk pár képet róla, mely bemutatja mennyit változott a Csillag születik óta.

Jó pár hónapja szerepelt a Szulák Andi vezette “Nyugi! Köztünk marad” című beszélgetős műsorban, ahol playbackkel kapcsolatos félelmeiről beszélt.

Csapatával karöltve mikor még a korona miatt nem kellett karanténba vonulni és bátran lehetett még koncertezni.

Lolával nagyon jó barátságot ápolnak át is szoktak menni egymáshoz sütni-főzni.

Ezen a képen egy nagyon kicsit hasonlít Jessica Alba színésznőre.

Nem is olyan régen született meg unokahúga, akit egyszerűen imád. Óriási beszélgetéseket szoktak tartani… természetesen gügyögve.

Nemcsak unokahúga, hanem unokaöccse is van, s mindkettőt úgy szereti, mintha a sajátja lenne. Meg is kérdezte, hogy ha őket így szereti, akkor vajon, hogyan fogja a sajátját.

Egy gyerekeknek tartott koncertjén.

Szerintetek sokat változott?
Írjátok meg véleményeteket kommentben!