Évek óta nem lehet hallani a világ egyik legtehetségesebb énekesnőjéről Christina Aguileraról. Gyermekei születése előtt egymás után jöttek ki a dalai az albumai, filmekben is szerepelt, az egyik legsikeresebb a “Burlesque” magyarul a “Díva” lett, mellyel férfiak ezreit vette le a lábáról. 2008-ban született meg első gyermeke, Max Liron, 2014-ben pedig második gyermeke, Summer Rain.

Az énekesnő idén decemberben tölti 39. születésnapját. Karrierje a 90-es években indult be, és olyan sikeres dalokkal lett világhírű, mint a “Genie in a Bottle” vagy a “Come On Over Baby (All I Want Is You)”. Zenei karrierje előtt a The Mickey Mouse Club tagja volt, ahol Justin Timberlake, Ryan Gosling és Britney Spears is feltűnt.

A 90-es évek végén felkérték a “Mulan” című Disney mese betétdalának eléneklésére, mely annyira megnyerte a kiadókat, hogy azonnal szerződést ajánlottak neki. Onnantól fogva nem volt megállás a karrierjében, ugyanis egyre több és egyre jobb dalokat írt, koncertezett, turnézott…

Az elmúlt pár évben a mentorként láthattuk a “The Voice” című műsorban. Legutolsó Grammy díját 2015-ben kapta, azóta viszont szinte teljesen eltűnt a reflektorfényből. Azt tudjuk, hogy voltak a várandósság miatt kisebb-nagyobb gondjai a súlyával, ami inkább a menedzsereket zavarta, mint őt. Az énekesnő mindig is nádszál vékony volt, de terhessége után jó pár kiló rajt maradt, de nem bánta, mert így is elfogadta magát.

Most újra feltűnt a színen, ugyanis az októberben érkező “The Addams Family” animációs filmhez kérték fel, hogy énekelje el a betétdalt. Mivel az énekesnő alapjáraton óriási Addams Family rajongó így nem is kellett gondolkodnia azon, hogy elvállalja-e a munkát.

Amerikában már bemutatták a mesét, melynek premierjén, családja kíséretében jelent meg. Viszont a rajongóknak valami igazán furcsa dolog tűnt fel. Christinanal már megszokhattuk, hogy mindig más színű és formájú a haja, ám most új frizurájával teljesen lesokkolta az embereket.

Nagyjából két hónappal ezelőtt tette közzé közösségi oldalán ezt a képet, ahol a már jól ismert platina szőke haj és vörös ajakrúzs ékesíti őt. A filmbemutatón viszont már egyáltalán nem így nézett ki.

Christina Aguilera a premier napjára frufrut vágatott magának, de nem is akármilyet, hanem egy irdatlan bénát. Nem tudjuk eldönteni, hogy csak az animációs film kedvéért vágatta ilyenre a haját, vagy komolyan gondolta a dolgokat.

Kiderült, hogy nemcsak újdonsült frizurája miatt kapott sok kritikát, hanem alakja miatt is, mely meg sem közelíti egykori megjelenését. (Két gyerek után, mit várnak az emberek) A premieren egyébként vőlegénye, Matthew Rutler és gyerekei is ott voltak.

A Paper magazin címlapján nagyjából másfél évvel ezelőtt szerepelt smink nélkül. Rajongói teljesen meglepődtek, ugyanis elsőre nem sikerült felismerni az énekesnőt. Vajon az anyaság változtathatta meg ennyire?

Ti mit gondoltok új hajáról?

Hirdetés