Mi emberek nagyon különbözőek vagyunk és különbözően is gondolkodunk. Míg egyesek úgy tervezik, hogy egész életükre egy ember mellett maradnak, addig mások érzik magukban a késztetést, hogy folyamatosan cserélgessék partnerüket. A nyugati országokban monogámia van, vagyis nem engedélyezik, hogy egy embernek hivatalosan is több neje legyen. Ezzel szemben a legtöbb keleti országban szabad több feleséget tartani. Persze fontos, hogy mindenki egyenlő bánásmódban részesüljön, vagyis ha az egyik feleség kap ékszert, akkor a többinek is kell. Ma már egyre többet hallani a poligám kapcsolatokról is, mikor minimum 3 ember tagja a kapcsolatnak. Ezt olyan embereknek, akik csak egy partnerhez vannak szokva elég nehéz elképzelni. Mégis ki akarna egy másik emberrel osztozni a partnerén? – Gondolják ők. Nos be kell vallanunk, hogy már egyre többen.

Ahogy változik a világ, változnak a benne élő emberek és az igények is. Sokan izgalomra és valami újra vágynak, amit olykor csak egy harmadik személy tud megadni. Így történt ez jelenlegi cikkünk főhőseivel is. Hadd mutassuk be nektek Oscar Gonzalezt és barátnőit Samantha Sewellt és Amanda Quilest. Oscar egy 37 éves tetoválóművész, aki még 2019 őszén ismerkedett össze a 22 éves Samanthaval. A fiatal lány piercingek készítésével foglalkozik, szóval annyira nem is áll tőlük távol a munkájuk. A két fiatal már többször találkozott úgynevezett swinger partikon, de csak egy idő után kezdtek el beszélgetni egymással.

Amanda (bal), Oscar (középen) Samantha (jobb)

Érezték, hogy komolyabb érzelmeket táplálnak egymás iránt, még annak ellenére is, hogy mindketten gyakran váltogatták alkalmi partnereiket. Úgy döntöttek, hogy közös üzletet nyitnak Oscar szülővárosában, San Juanban. Az idilli boldogság nem tartott sokáig, mert kissé üresnek érezték kapcsolatukat. Mindketten tudták, hogy csak egy harmadik fél töltheti be az űrt, így elkezdtek keresgélni.

2020 januárjában ismerkedtek meg a Tinder nevű társkereső alkalmazáson egy Amanda nevű lánnyal. Érdeklődésüket dekoratív megjelenése és kisugárzása keltette fel. Amanda 21 éves volt, tehát egy évvel fiatalabb, mint Samantha. Az értékesítőként tevékenykedő fiatal lány sem utasította vissza a pár kezdeményezését, mivel kiderült, hogy ő is pontosan olyan életet szeretett volna élni, mint Oscarék, ám a lány párja nem akarta, hogy egy harmadik fél is benne legyen a kapcsolatban, főleg nem egy férfi. Amanda emiatt szakított korábbi partnerével.

Az alkalmazásnak hála egyre többet beszélgettek egymással, lehetőségük volt találkozni is, sőt Oscar otthonában egy kis időt eltölteni.

Mivel akkoriban kezdett egyre jobban terjedni a koronavírus járvány, és a kormányok bevezették a kijárási tilalmat, így a triumvirátusnak nem maradt más választása, mint X hónapon keresztül egy fedél alatt élni. Ez számukra azonban nem okozott semmilyen problémát, konfliktust, vagy félreértést…sőt, még közelebb kerültek egymáshoz. Elmondásuk szerint egyetlen egyszer nem vesztek össze egymással, vagy kaptak volna hajba. Tökéletes harmónia volt a három fél között, s érezték, hogy szó szerint egymásnak lettek teremtve.

Kapcsolatukat szerencséjükre még a családjaik sem feketítették be. Annak ellenére, hogy Amanda nagyszülei Jehova tanúi voltak, Samantha édesanyja meg baptista, nem kellett semmilyen megkülönböztetést, vagy rosszallást elviselniük tőlük. Pont ellenkezőleg, nyitottan álltak a dologhoz, és úgy gondolták, ha ettől lesznek boldogok, akkor csinálják. Persze ez a típusú kapcsolat a kívülállók számára nagyon furcsa lehet, amit az bonyolít meg, hogy Oscarnak egy korábbi kapcsolatából három gyermeke is született. Név szerint: Andrea (20), Jorge (19) és Kyle (17).

A lányok aggódtak, hogy a korkülönbség, illetve a gyerekek majd negatív irányba mozdítják a dolgokat, de szerencsére nem így lett. Sőt imádják sokkolni az idegeneket és barátaikat azzal, hogy két mostohaanyjuk van.

Persze sokszor éri negatív vélemény és bántó szó őket, mondván amit csinálnak nem normális és elítélendő, ám igyekeznek ezekkel a szemrehányásokkal nem foglalkozni.

Te mit gondolsz róluk?