Bódi László, azaz Cipő a Republic együttes frontembere, énekese volt. A zenész 2013. március 11-én hunyt el.

Bódi László éveken át krónikus szívritmuszavarban szenvedett, 2009-ben pedig koszorúér-betegsége miatt meg is operálták, de a zenész lábon hordott ki egy szívinfarktust is. Életének utolsó időszakában súlyos tüdőgyulladással kezelték, illetve eltörte a karját. 2013. február 15-én szívritmuszavara sajnos szívrohamhoz vezetett. A mentők háromnegyed órán át küzdöttek az életéért, majd egy budapesti kórházba szállították, ahol rögtön az intenzív osztályra került. Ott mélyaltatásba helyezték, amelyből ugyan többször megpróbálták felébreszteni, az énekes már nem ébredt fel, így a majdnem negyven perces oxigénhiányos állapot következtében harmadfokú kómás állapotba került. Február 20-án az orvosok gégemetszést hajtottak végre rajta, hogy szabadabbá tegyék a szervezetében az oxigénáramlást.

Március 9–10-én kinyitotta a szemét és mozgott is, de az orvosok szerint ez csak amolyan epileptikus mozgás volt. Cipő 2013. március 11-én hajnalban, Budapesten, életének negyvennyolcadik évében hunyt el.

Cipő ikerlányait, Petrát és Rékát 15 éves koruk óta nagyanyjuk egyáltalán nem is látta.

A Republic frontemberének testvére beszélt arról, hogy semmibe nem volt beleszólásuk, emellett pedig az énekes ikerlányait sem láthatták Cipő temetése óta.

“Örülnénk, ha láthatnánk Petrát és Rékát: amikor a bátyám halála után véletlenül összefutottunk a temetőben, még kislányok voltak, de mára kész nővé cseperedtek. Nem rajtunk múlt, hogy így alakult, elfogadjuk, ez az ő döntésük. Mi nyitottak vagyunk a lányok felé. Az édesanyjukkal, Zsuzsával Laci első rosszulléte és a temetés között romlott meg a kapcsolatunk. Akkor olyan sebeket ejtett rajtunk, amelyek a mai napig nem gyógyultak be” – mesélte Marica.

“A jog szerint a törvényes felesége dönt mindenről a férjjel kapcsolatban, egy kórházban. Az anyának és a testvérnek nincs beleszólása semmibe: olyasmire is sor került, amit kezdettől fogva elleneztünk. Kirekesztettek minket. Fájó visszagondolni minderre” – fejezte be gondolatait Cipő testvére.