A szépen feldíszített karácsonyfa évszázadok óta fontos része az ünnepeknek. De ahogy a világban minden úgy ez is változik. Az emberek egyre tudatosabban gondolkodnak erről és próbálnak elszakadni a hagyományoktól, próbálnak más megoldásokat kitalálni, hogy ne kelljen annyi fát kivágni, majd az ünnepe végével kidobni a szemétbe. Ma már műfenyővel lehet helyettesíteni ezeket, ám akik nem ragaszkodnak ehhez, azoknak van számtalan más opciójuk, amivel tudják helyettesíteni őket. A mai cikkünkben olyan ötleteket gyűjtöttünk össze, amivel a hagyományos formájú és külsejű fákat lehet helyettesíteni. Ki tudja, lehet egy nap mindenki otthonát hasonló “karácsonyfák” fogják díszíteni.

1, Létrából készített karácsonyfa, mely igaz, hogy nem hagyományos de legalább frappáns.

2, A láthatatlan karácsonyfa, mely csak néhány zöld szalagból, ágból, festett fadarabokból áll össze. Ez azoknak is jó, akiknek házi állatuk van, vagy nem akarnak sok pénzt fára költeni.

3, Karácsonyfa azok számára, akik szeretnek iszogatni a hétvégék alkalmával.

4, Az úgynevezett Washi fa, melyet Ázsiában szoktak “felállítani”. Ezt olyan szalagokból, tapétákból csinálod meg amilyenből csak akarod.

5, Egy fa az origami rajongók számára, akik nem tudnak betelni a kézművességgel.

6, A csak díszekből álló fa, melyet falra lehet ragasztani. Itt nincs szükség fára mert a díszek elrendezése adja meg a formáját.

7, Karácsonyfa fémvállfákból. Itt nem kell mást tenni csak jó néhány vállfát kibontani, fényfűzért tekerni rá, majd egy zöld boát rátekerni és voilá kész a fa.

8, A könyvek és az olvasás szerelmeseinek könyvekből készített fa, melyre csak egy-két dísz van akasztva.

9, Ha nincs pénzed fára és zöld papírra, akkor barnából is meg lehet csinálni, ami egészen egyedi külsőt kölcsönöz neki.

10, Zöldre festett tenyerekből készített karácsonyfa festmény, mely nagyon családias hangulatot kölcsönöz a háznak.

11, Elvágott és színesre festett csövekből készített fa, mely egyedi hangulatot csempész a négy fal közé.

12, Ha az irodai dolgozók is akarnak fát, de nem tudják, hova tenni, akkor a post it-ből készített fa csodákra képes.

13, Spirál alakban kivágott kartonból készült karácsonyfa, ami a kisgyerekes szülők számára optimális, mert a gyerek nem tudja elérni.

14, Pomponokból készített karácsonyfa, amit kénye kedve szerint tud ölelgetni a gazdája, mert olyan jó puha.

15, Tüllből készült karácsonyfa a balett szerelmesei számára.

16, Kinyomtatott és felkasírozott kép, amire ajándékzacskókat akasztottak a dolgozók.

17, A minimalista kedvelőknek papírból készült karácsonyfa.

18, Kartonból és csak díszekből összerakott karácsonyfa, mely minden szoba ajtaját tökéletesen díszíti.

19, Hangulatos kis karácsonyfák, melyhez nem kell sok dísz, mégis csodálatosan díszíti a házat.

20, Akár polcból is meg lehet csinálni a karácsonyfát, ezt nyilván azok választják, akiknek nincs annyi pénze, hogy rendes nagy karácsonyfát tudjon venni.

Nektek tetszett valamelyik?