Az ACI (Amerikai Tisztító Intézet) felmérése szerint az emberek 33%-a elismeri, hogy egyáltalán nem takarít gyakran, a megkérdezettek 41 százaléka pedig még azt sem tudta megmondani, hogy mikor tisztította ki utoljára a hűtőszekrényt.

Cikkünk hősei azonban a fent említett emberek ellentettjei. Ők azok, akik még a legmakacsabb szennyeződésektől sem riadnak vissza, sőt, még az olyan eszközöket és mindennapi használati tárgyakat is patyolat tisztára mossák, amit a legtöbben már biztosan réges rég a kukába hajítottunk volna.

“Ecetben és citromlében felforraltam és szivaccsal átsikáltam. Íme az eredmény.”

Egy fürdőszoba, amit tizenöt év után kitakarítottak.

“Megtisztítottam anyám régi pénztárcáját.”

Ez egy budapesti épület, aminek még csak az egyik oldalát mosták le.

“A játszószoba takarítás előtt és után.”

A takarítás után kiderült, hogy a szőnyeg nem is egyszínű, hanem mintás.

Még a legelhanyagoltabb sütőből is újat varázsolhatunk.

“Már azt is elfelejtettem, hogy a teraszom burkolata színes.”

“A depresszió elleni küzdelem első lépése. Kitakarítottam a szobám.”

“Eltávolítottam a rozsdát a fürdőkádamból. Mintha új lenne.”

“Újjá varázsoltam az egyik régi cipőmet.”

A jobb oldali széket már magas nyomású mosóval letakarították. Eredetileg olyan volt, mint a bal oldali.

“Letakarítottam a koszos mennyezetet, így az egész szoba sokkal világosabb lett.”

Egy évekig elhanyagolt kávéfőző takarítás előtt és után.

“Mintha nem is az én hátsó udvarom lenne. Döbbenetes a különbség.”

“Már hosszú ideje használom nagyapám borotváját. Ma úgy döntöttem, hogy átcsiszolom és letakarítom. Most olyan, mintha új lenne.”

“Tíz éve használom ezt a billentyűzetet. Ma letakarítottam, két órámba került.”

“Mindössze kétezer forintot fizettem ezért a régi grillért. Két óra alatt újat varázsoltam belőle.”

Te gondolta volna, hogy ez a csúszda valójában zöld?

“Ez a serpenyő sokáig a kertben hevert, majd fogadtam a haverommal, hogy letakarítom és olyan lesz, mint az új. Én nyertem.”