Az iskolákban általában csak a háborúkról, királyokról, gyarmatosításról, matematikai egyenletről, a fotoszintézisről és egyéb unalmas dolgokról hallhattunk az iskolában, aminek java részét nem is tudjuk a való életben hasznosítani. Ezeken kívül számtalan más információt is csöpögtethetnének a tanulóknak, amik jobban lekötik a figyelmüket és jobban lehet kötni a való élethez. Az internet tele van érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal, amik csak arra várnak, hogy az emberek felfedezzék őket. A mai cikkünkben úgy döntöttünk, hogy összegyűjtünk nektek néhány nagyon érdekes tényt, melyek bizonyára fel fogják kelteni az érdeklődéseteket.

1, Befolyásolhatja a memóriánkat, hogy hány fogunk van.

Az elmélet alátámasztásához 300 önkéntest vizsgáltak meg és arra a következtetésre jutottak, hogy minél kevesebb foga van valakinek, annál rosszabb a memóriája. Ezt a tudósok azzal magyarázták, hogy miután egy embernek kiesnek a fogai, az idegi összeköttetések megszakadnak, és az agyon része, ami az információk memorizálásáért felelős sokkal gyengébbé válik.



2, Melegebb lesz az orra annak a személynek, aki hazudik.

Erre olyan pszichológusok jöttek rá, akik a Granadai Egyetemen dolgoznak. Kísérleteik során arra a következtetésre jutottak, hogy akik hazudnak az orruk, valamint a körülöttük lévő terület elkezd felmelegedni. A kutatók ezt "Pinokkió-hatásnak" nevezték el.

3, Plazma keletkezik, ha szőlőt teszel a mikrohullámú sütőbe.

Amennyiben a mikróba egy félbe vágott szőlőszemet teszel és elkezded melegíteni, akkor egy fényesen izzó plazma keletkezik. Ez azért történik, mert a két fél közötti apró héjdarabka úgynevezett antennaként szolgál a mikrohullámok számára, amit a szőlőszembe vezet. Távozás helyett viszont ide-oda cikázik, majd annyira felmelegszik, hogy meggyullad. Ezt nevezik plazmának.



4, A nők agya sokkal lassabban öregszik, mint a férfiaké.

Erre a Pennsylvaniai Egyetem egyik kutatócsoportja jött rá, akik alapos vizsgálat után rájöttek, hogy a férfiak gyakrabban panaszkodnak a koncentráció készség és a memória gyengülése miatt, mint a nők. Utóbbinál viszont a depresszió aránya magasabb a kor előrehaladtával.

5, Az otthoni hőmérséklet nagyban befolyásolja a szerelmi életet.

Egy tudóscsoport arra a megállapításra jutott, hogy se a túl meleg, se a túl hideg hőmérséklet nem tesz jót egy kapcsolatnak, ugyanis nem kívánt veszekedéseket eredményez. A kutatók azt javasolják, ha kiegyensúlyozott kapcsolatot szeretne valaki, akkor 22 °C-os hőmérsékletet célszerű tartani a lakásban.



6, A munkanélküliek nagyobb eséllyel szenvednek alvászavartól, mint a munkavállalók.

Egy lipcsei tudóscsoport 9000 önkéntest szervezett be a kutatásukhoz, amiben megállapították, hogy a nem dolgozó illetők 42%-nál egyértelmű rendellenességeket vettek észre, miközben ők aludtak. Szóval a gazdasági helyzetünk annyira nyomaszt bennünket tudat alatt, hogy még aludni sem hagy bennünket.

7, Az egyetlen nap alatt történő vásárlás 80%-át a nők teszik ki.

Statisztikai adatok alapján a nők azok, akik a vásárlásért felelősek. Ők azok akik megveszik a családnak az élelmiszereket, háztartási cikkeket, ruhákat. A maradék 20%-ot egyértelműen a férfiak teszik ki.



8, A gyerekek egyetlen nap alatt képesek több száz kérdést is feltenni.

Egy négy esztendős kisgyerek egy nap alatt nagyjából 400 kérdést tesz fel a szüleinek napi szinten, ami azt jelenti, hogy körülbelül két percenként kérdez valamit tőlük, legalábbis, ha 14-16 órát van ébren. Csak összehasonlításképp írjuk, egy egy iskolai tanár napi 20-40 kérdést intéz, míg egy orvos 20-30-at.



9, Az Antarktiszon a 20. század végén betiltották a kutyatartást.

Ez így nem teljesen igaz, ugyanis a kutyaszánhúzás még most is nagyon népszerű azon a vidéken. A lakosság csak olyan kutyákat nem tarthat, amik nem őshonosak az Antarktiszon. Ez a rendelet amiatt lépett érvénybe, mert az idegen állatfajok olyan betegségeket hoztak be, melyek ellen az ott élő állatok nem voltak immúnisak.

10, A királyok, elnökök és vezetők sokkal hamarabb elhunynak, mint az átlag emberek.

A mai világban élő elnökök nagyjából 7 évvel előbb távoznak az élők sorából, mint egy hétköznapi ember. Ennek a túlzott stressz, a kialvatlanság és a folyamatos munka az oka.



11, Brit diákok elmélete szerint Sherlock Holmes egy létező személy volt.

Egy kutatás arra világított rá, hogy a Nagy-Britanniában tanuló diákok 58%-ka vallja azt, hogy Arthur Conan Doyle leghíresebb nyomozója, név szerint Sherlock Holmes egy élő ember volt. Ezzel szemben a lakosság 28%-a állítja azt, hogy a közismert miniszterelnök, Winston Churchill csak egy kitalál ember volt.

12, Évekkel, évtizedekkel ezelőtt a moziban vetített előzetesek, valójában a film után következtek.

Pontosan ezért nevezték el őket "trailernek", ami magyarul azt jelenti "pótkocsi". A marketingesek ötlete volt az, hogy ezeket ne a film után, hanem még az előtt játsszák le, ugyanis a legtöbb ember nem szívesen maradt ott a moziban, hogy további filmek bemutatóját nézze, így jobbnak látták, ha azok a műsor előtt kerülnek levetítésre.

13, A mondatvégi írásjel hazugságot jelenthet.

A Binghamtoni Egyetemen dolgozó pszichológusok egy kutatást végeztek, melyben 126 ember vett részt. Bemutattak nekik egy kérdést és egy választ, amelyből a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek java része úgy gondolja, hogy a mondatvégi pont miatt az illető hazudik. Ezzel szemben a felkiáltójelet nagyon is őszintének állították be.



14, A japánok szervezetében jelen van egy olyan baktérium, ami elősegíti a nyers ételek emésztését.

A nyers algákkal együtt kerül a szervezetbe, ahol elkezdi kifejteni a hatását. Ennek köszönhetően képesek megemészteni a nyers ételeket, sőt megvéd az olyan betegségekkel szemben, amiket bizonyos élelmiszerek terjesztenek.

15, Egy darab alma elfogyasztása sokkal több energiát biztosít a szervezetnek, mint egy csésze friss kávé.

A Floridai Egyetem egyik kutatócsoportja futókon végzett kísérletet, melynek következtében megállapították, hogy azok az illetők, akik ettek almát, sokkal vidámabbak és életerősebbek voltak, mint azok, akik csak egy csésze kávét ittak meg. Mivel az alma keményítőt tartalmaz, ezért az elősegíti az oxigén könnyebb áramlását a tüdőbe.

16, Az éjjel sokáig fennmaradó illetők nagyobb eséllyel szinglik, mint azok, akik korán lefekszenek.

Erre a Chicagói Egyetem kutatói jöttek rá. A kutatásaik szerint az éjjeli bagoly típusok csupán egy éjszakás kalandokat keresnek, és ritkán fordul elő, hogy komoly kapcsolatban élnek. Ezzel szemben, akik időben lefekszenek és korán kelnek, nagyobb valószínűséggel találnak rá a szerelemre, mert gyakrabban ülnek kávézókban, éttermekben és egyéb helyeken.



Ti tudtatok ezekről?