Nem tudjuk eldönteni, hogy a világ régen volt rosszabb, vagy most. Tény, hogy évekkel, évtizedekkel és századokkal ezelőtt rengeteg háború és kínszenvedés volt, mely teljesen megkeserítette az emberek életét. Manapság viszont a társadalom nyom el minket, a fiatalok, akik nem tudják mi az a tisztelet, a kormány, aki ott húzza le a bőrt a népről, ahol lehet és nem szégyelli… stb. Régen még ha sok csatározás is volt talán mégis boldogabbak voltak az emberek mint ma, mert tudtak örülni annak, hogy van fedél a fejük fölött és egy kis ételt tudnak tenni az asztalra, tudnak egymással szemtől szemben beszélgetni és még sorolhatnánk azokat, amik a mostani társadalomból igencsak hiányoznak, illetve amik miatt tudnak örülni.

Nagyanyáink sokat meséltek az akkor világról, de még ők sem tudtak mindent. A fényképek viszont többet tudnak mondani ezer szónál is, amik közül vannak nagyon elszomorítóak. Mai posztunkban olyan történelmi fotókat szedtünk össze, mely a múlt durva oldalát mutatja be.

1, Egy filippínó kislány családjával együtt tartózkodott egy emberekből álló “állatkertben” New Yorkban 1906-ban. Hála isten ma már nincsenek ilyen helyek a világon.

2, Egy mozi, melyet színes bőrű embereknek építettek fel 1937-ben.

3, Ezek a bányászok 98 métert ástak le 4 és fél nap alatt. A kép 1960-ban készült.

4, Kanadában, 1939-ben ilyen arcvédőket tettek fel a hóviharok ellen. Szerencse, hogy ma már nincsenek ilyenek.

5, Amikor Svédországban a bal oldali közlekedés helyett jobb oldalira váltottak 1967-ben.

6, Marilyn Monroe katonáknak énekel Koreában, 1954-ben.

7, Ilyen fiatalok voltak az osztriga halászok 1911-ben.

8, A Ku-Klux-Klan beavatási ceremóniája 1900-ban.

9, Egy speciális erkély kisgyerekek számára, mely minden oldalról drótkerítéssel van bevonva, hogy a gyerek ne essen ki, de sok időt töltsön a friss levegőn.

10, Egy osztály, mely kissé hiányos, miután a fehér bőrű diákok megtagadták, hogy együtt tanuljanak a színes bőrű diákokkal. – New York, 1964.

11, 1922-ben az egybe részes fürdőruhák miatt letartóztatták a nőket.

12, 1925-ben Németországban, gumibelsőkből csináltak mentőmellényt.

13,  1931-ben Londonban, 600 juhot használtak fűnyíró gyanánt a Hyde Parkban. A képen épp terelik át őket a Green Parkba.

14, A Nyugat-Berlinben lakó házaspár megmutatja a Kelet-Berlinben lakó nagyszülőknek az unokákat.

A ti nagyszüleitek is mutattak nektek ilyen régi képeket?

Hirdetés